Törmelékcsendélet
Fahordágyakon szállítják a gipsztorzókat,
végigdübörögnek velük a kátrányfekete folyó mentén,
kőbe másolt formák előtt állva szembesülök a tömeggel.
Szeráfok kaszaszárnyai hasítják
a magasfeszültségű légrétegeket,
bálványállatok égnek oltárköveken.
A sziklaszirten lecsorduló keskeny vízfonalak
habzó, dübörgő oszlopokká válnak.
Szorongásaim erővonalain haladok.
Tenyeremet végighúzom a halálmadár-sziluetten,
amelyet a sugárzó zóna
bejáratának löszfalába véstek.
Velem a kutyaisten.
Fertőzött ködfátyol mögül
a vízkékek és sászöldek harcát figyelem,
az ég felé gyűrűző erőspirált.
Elrongyolódott imaszíjak feszülnek bordáimon.
Az ősgyepes völgyben pléhkrisztusok
előtt sárlayeres pofájú lovak sietnek el,
világító istállóajtók felé tartanak.
Üzenj nekem a keleti széllel,
aranyfejű karvalymadaram,
akkor majd méltóságteljesebben leszek boldogtalan.
Révész
Kifordult ősgyökerek közt
virágzanak a sírkeresztek,
szikár növények hajtanak tüskét
leomlott kőtáblafalak romhalmain.
Madárdinasztiák ívelnek
kelet felé ónszárnyaikkal.
Elhagyott remetelakok
és huzatosan szűk karámok előtt
dekadens borscserjék
a kavicsmezőn.
*
Sodronybordájú, ikonarcú révész
tűzkoszorúval sörtehaján, lobog
a feltámadt szélben, lábai átszíjazva,
akár az el nem égő csipkebokor.
*
Hasított vászoncsíkra
csomózott csavar után kutatok,
mikor az olajfa ágai mögött feltűnik
a mészfehér templom –
a végtelen tér redői közt.
És felbőgnek a völgyben
a szürke szamarak
kereszttel hátuk szőrén.
*
Mielőtt benyomom a súlyos vaskaput,
végighúzom tenyerem a két cédrus
spiráltengelyén – összecsavarta őket a szél.
(Megjelent az Alföld 2024/5-ös számában. A borítókép a lapszám illusztrációja, Géczi János római plakátroncsfotója.)
Hozzászólások